Archívum: Fafajták

Közepes termetű, kanyargósan ágas, erősen sarjadzó, szétterülő koronájú lombhullató fa. Kérge sötétbarna, nem árkolt. Vastag, barna vesszőit legalább 2 mm hosszú, bársonyos, világosbarna szőrök borítják. Apró, gömbölyű, fedetlen, szőrös rügyeit a levélripacs alulról ívesen körülveszi. Spirálisan szórt állású, páratlanul szárnyasan összetett levelei lándzsás, fűrészes szélű, ülő levélkéből állnak. Levélnyele vastag, szőrös, a mintegy 12 cm hosszú levélkék válla kerek és kissé aszimmetrikus, csúcsuk hegyes, fokozatosan elkeskenyedő. Lombja ősszel ragyogó pirosra vagy narancssárgára színeződik. Apró, zöld virágai nyáron hajtásvégi bugavirágzatokban nyílnak. Mire az apró, szőrös, élénkpiros szikkadó csonthéjas termések megérnek, bugája sűrű, kúpos csoportba tömörül, melyet a gyékény (Typha) torzsavirágzatához hasonlónak látva kapta Linnétől a typhina jelzőt. Magyar neve onnan ered, hogy régen érett terméses virágzatát pikáns íze miatt ecetbe áztatták. Dísznövényként parkokba és kertekbe régóta sokfelé ültetik, egykori telepítése helyén a kertgondozás megszűnésével is tartósan fennmarad (kultúrreliktum), sőt a számára alkalmas élőhelyeken sarjhajtásaival szaporodik, és egyre nagyobb területeket képes elfoglalni (budai Sas-hegy).

Magas termetű lombhullató fa. Koronája fiatal korában kúp alakú, később szélessé, terebélyessé válik. Vastag, rövid törzse már alacsonyan tartóágakra oszlik. Kérge szürke, sokáig sima marad, később repedezett és egyre sötétebb lesz. Vesszőinek héja sima, vörösesbarna, bordázott. Hosszúkás tojásdad, hegyes csúcsú rügyei világosbarnák, a rügypikkelyek széle rányomottan szőrös. Spirálisan szórt állású nagy (10-25 cm hosszú) visszás tojásdad levelei szárnyasan karéjosak, a karéjok kihúzott csúcsúak és durván fogas szélűek. A levéllemez színe matt sötétzöld, fonáka fénytelen, kissé világosabb, az érzugokban gyér szőrcsomókkal. A levélnyél 2-3 cm hosszú, tövénél vöröses. Őszi lombszíne élénkpiros vagy sárgásvörös. Kevéssel lombfakadás után nyíló porzós virágai laza barkavirágzatot alkotnak, a termős virágok a csúcsi vegyesrügyből fejlődő hajtáson vannak. Gömbölyded makktermése éretten vörösesbarna, lapos kupacsát szorosan illeszkedő, fedelékes pikkelylevelek borítják, a terméses virágzati tengely legfeljebb 1 cm hosszú. A vörös tölgy gyorsabb növekedésű és itthon kevesebb kártevője van mint az őshonos tölgyeknek, ezért a semleges vagy gyengén savanyú, üde talajú termőhelyeken erdészeti ültetvényekbe és parkfának telepítik. Rendszeresen és bőven terem, magoncai az anyafa alatt tömegesek, de attól nagyobb távolságban is megjelennek, gyomosítanak.

Magas termetű, terebélyes, szétterülő ágrendszerű, boltozatos koronájú lombhullató fa. Törzse többnyire alacsonyan elágazik, de sudaras is lehet, erős ágai többszörösen görbültek. Kérge sötétszürke vagy világos barnásszürke, más a fiatal példányokon is feltűnően árkolt, repedezett. Vesszői többnyire vöröses barnák, a vessző kérge fényes, hosszanti paraszemölcsökkel tarkított, a rügyalapok kiemelkedők. Széles tojásdad, kúpos rügyei tompa hegyűek és tompán ötszögletűek. A rügypikkelyek széle gyakran enyhén pillás. Spirálisan szórt állású, hosszúkás visszás tojásdad levelei szárnyasan karéjosak, szélük hullámos is lehet. A levéllemez színi oldala csupasz, tomp fényű élénkzöld, fonáka viaszos, szürkészöld. A karéjok csúcsa kerek, csúcsi és az oldalsó karéjok hasonló méretűek. A szemközti karéjok nem pontosan egymás mellett helyezkednek el, ettől a levél kissé aszimmetrikus. A levélnyél rövid (többnyire 0,5-1 cm hosszú), a levél válla jellegzetesen füles, erről a faj termés hiányában is könnyen felismerhető. Levelei októberben rövid időre sárgára színeződnek, majd világos barnára száradva a tavaszi lombfakadásig a fán maradnak, ezzel télen enyhítik az erdő mikroklímáját és búvóhelyet nyújtanak az állatoknak. Szélmegporzású virágai lombfakadáskor hosszú tengelyű barkákban fejlődnek, a porzósak a vessző csúcsának közelében lévő oldalrügyekből, a termősek a csúcsi vegyesrügyből fejlődő hajtás csúcsán állnak. Tojásdad makktermései egyedenként változó méretűek, 2-4 cm hosszúak és 1-2 cm szélesek lehetnek. Kupacsa szorosan egymáshoz simuló, fedelékes pikkelylevelekkel borított, belőle a makk nagy része kilátszik. A faj nevében szereplő „kocsány” valójában a termős barkavirágzat hosszúra nyúlt tengelye, melyen a makkok ülők (tehát kocsánytalanok), a kocsánytalan tölgy termős virágzatának tengelye ezzel szemben olyan rövid, hogy annak termései látszólag közvetlenül a vesszőn ülnek. Levelein, vesszőin, kupacsán és rügyein változatos alakú gubacsok nőhetnek, ezekben parányi gubacsdarázs lárvák fejlődnek. Termése a szajkótól a vaddisznóig és a szarvasokig különféle állatok kedvelt tápláléka. Értékes, kemény fáját a kádárok és az asztalosok keresik. A kocsányos tölgy az Alföld őshonos fája, telepítése kívánatos. Helybe vetve, karógyökere egyenesen lefelé haladva megkeresi a talajvizet, még akkor is, ha az igen mélyen helyezkedik el. Az egyéves kocsánytalan tölgy csemeték föld feletti része mindössze 10-20 cm magas, főgyökerük hosszúsága azonban meghaladhatja az egy métert, évente tehát legalább ennyit haladnak lefelé. Kedvező időjárási viszonyok mellett a kocsányos tölgy már 6 éves korában meghozza első terméseit, bő termést azonban csak bizonyos években hoz. Öntözetlen körülmények között az Alföldön 6 m mélyen elhelyezkedő talajvízszint mellett a 10 éves csemeték magassága meghaladhatja az 5 métert. Erdészeti ültetvényekben vágásfordulója 100-125 év, és a fiatal csemetékben a vad nagy károkat okoz, emiatt alig telepítik, pedig egy évszázad után meghozza az árát és alatta természetközeli növényzet alakul ki. Többször megfigyelték, hogy a 20-30 éves kocsányos tölgy ültetvényekben megjelennek a kosborok (vadon termő orchideák). A leghosszabb élettartamú európai fák egyike, várható élettartama meghaladja az ezer évet (törzsének átmérője pedig a 3 m-t). A romantikus alakú vén tölgyfákat banyafának is nevezik.

Magas termetű, boltozatos koronát fejlesztő lombhullató fa. Törzse a korona közepéig egyenes, ágai meredeken felfelé nőnek, majd elágazva szétterülők. A fiatal fák kérge sima, később szürkévé vagy barnásszürkévé és hosszanti irányban repedezetté válik. Vesszői kopaszak vagy kissé hamvasak, szürkésbarnák vagy bordók, tojásdad rügyei hegyesek, keresztmetszetben ötszög alakúak, rügypikkelyei csupaszok vagy pillás szélűek. Visszás tojásdad, ékvállú levelei sekélyen karéjosak, a karéjok lekerekített csúcsúak, a levél csúcsa felé egyre apróbbak. A lombkorona szélén fejlődő hajtások csúcsán a halmozott levélállás miatt az utolsó levelek szabályos ötszög alakban állnak („erdészcsillag”). A levélnyél 1-2 cm hosszú, a levéllemez fényes sötétzöld, fonáka világosabb. Halvány sárgászöld porzós virágai lombfakadáskor csüngő barkákban nyílnak. Tojásdad makktermései fedelékes pikkelyű kupacsokban ülnek, a kupacsok ülők, vagy legfeljebb 5-10 mm-es nyéllel csatlakoznak a hajtáshoz. Termését régen disznókkal etették fel, a makkot ma már főként erdészeti csemetenevelésre gyűjtik. Tömör, szilárd, tartós fája az alföldi kocsányos tölgy mellett az egyik legértékesebb, keresett bútorfa, hordók készítésére is nagy mennyiségben használják.

Levelek: mélyen karéjosak, 15 cm hosszúak, 12 cm szélesek. Mindkét oldaluk fényes és zöld. Ősszel skarlátvörösre színeződnek. Kéreg: Szürkésbarna, sima. Virágok: Tavasz végén nyílnak. A porzós barkák sárgászöldek, lecsüngők, a termősek kevéssé feltűnőek. Termés:1,5 cm-es, negyedéig, harmadáig kupacsba zárt makk.

Felfelé egyenletesen szélesedő, boltozatos koronát fejlesztő lombhullató fa. Sötétszürke kérge érdesen barázdált. Vesszői vastagok, többé-kevésbé szőrösek, hosszúkás-tojásdad rügyei szürkés világosbarna színűek, többnyire 5 mm-nél hosszabbak. Visszás tojásdad levelei legfeljebb 20 cm hosszúak, mélyen karéjosak vagy hasadtak, a nagyobb karéjok széle kanyargós vagy újból karéjokra tagolt. A karéjok csúcsa lekerekített. A levéllemez színe sötétzöld, kihajtás után szőrös, fonáka szürkészöld, molyhos. Lombfakadással egy időben nyílnak barnászöld porzós és apró piros bibéjű zöld termős virágai. Termése hosszúkás, általában csak 2 cm hosszú, félig a kupacsba süllyedő makk. A magyar tölgyet mutatós lombja és szép formájú levelei miatt díszfaként ültetik. Őszi lombszíne sárga.

Magas termetű, kezdetben laza, nyitott, karcsú, később tömött koronát fejlesztő lombhullató fa. Kérge már fiatal korában jellegzetesen barázdált, az árkok mélyén a friss héjkéreg rozsdavörös színű. Vesszői szőrösek, középbarna rügyeit sallangos rügypikkelyek borítják. Spirálisan szórt állású, rövid nyelű levelei hosszúkásak, 8-12 cm hosszúak, karéjosak, hasadtak vagy osztottak, a karéjok vagy hasábok csúcsa hegyes és ismételten karéjosak is lehetnek. A levél színi oldala fényes sötétzöld, érdes tapintású, fonáka egész évben molyhos szőrös. Szálas pálhái maradók. Több más hazai tölgyfajhoz hasonlóan levelei ősszel rövid időre sárgára színeződnek, majd megbarnulva többnyire egészen lombfakadásig a fán maradnak. Váltivarú egylaki, szélporozta virágai a lombfakadással egy időben nyílnak. A halvány zöldessárga porzós virágok barka virágzatot alkotnak, a termősek a friss hajtások csúcsán helyezkednek el. Hosszúkás, viszonylag nagy, éretten gesztenyebarna makktermései sallangos kupacsban fejlődnek. Kupacsát egykor bőrcserzésre gyűjtötték, termésével disznót makkoltattak, fáját elsősorban tűzrevalóként használják.

Levelek: Keskenyek, 20 cm hosszúak, 7,5 cm szélesek, mindkét oldalukon 10-12 fog sorakozik. Felszínük fényes sötétzöld, sima, fonákjuk kékesszürke, finoman molyhos. Kéreg: Szürke, sima. Virágok: Tavasz végén nyílnak. A porzós barkák sárgászöldek, lecsüngők, a termősek kevéssé feltűnőek. Termés: 2,5 cm-es, feléig kupacsba zárt makk. A kupacsot hosszú pikkelyek borítják.

Általában alacsony termetű, kúpos vagy szétterülő, kerek koronát fejlesztő lombhullató fa, idős példányai nagyobb magasságot is elérhetnek. Törzse egyenes vagy kissé görbe, ágai kezdetben feltörők, később elterülők és szerteágazók. Kérge feketés sötétbarna, hosszanti és keresztirányban egyaránt mélyen repedezett és pikkelyes. Vesszői csupaszok, világosbarnák, viszonylag vékonyak. A fa alacsonyabb részein és a fiatal példányokon ágtövisek fejlődnek. Hosszúkás rügyei mintegy 5 mm hosszúak, barnák, csupaszok. Többnyire kerekded, ritkábban tojásdad levelei hosszú nyelűek, színi és fonáki oldalukon egyaránt csupasztok, szélük főleg a váll közelében ép vagy nagyon enyhén csipkés, válluk kerek, csúcsuk tompa hegyben végződő. A levéllemez sötétzöld, átmérője 3 és 7 cm között változik. A rövidhajtásokon lombfakadással egy időben nyíló fehér virágai sátor virágzatot alkotnak. Kerekded sziromlevelei tejfehérek, portokjai felnyílás előtt bordók, később feketék. Kerek alma áltermése 2-4 cm átmérőjű, de főleg lakott települések közelében akadnak nagyobb termésű, kevésbé csersavas és kősejtes változatok is, melyek befőtt készítésére is alkalmasak. Csészelevelei a termésen maradók, az éretten sárga termés felületét drapp paraszemölcsök borítják. A vadkörte kemény, jól faragható fája keresett bútorfa. A magról nevelt vadkörte a házi körte (Pyrus communis) egyik legkiválóbb alanya.

Alacsony termetű, alacsonyan elágazó, sűrű tartóágas koronát fejlesztő lombhullató fa. Az idősebb példányok mellett számos gyökérsarj fejlődik. Kérge sötétszürke, hosszanti és kereszt irányban is repedezett, vesszői vastagok, molyhosak, sötét barnásszürkék, később zöldes-feketék. Tompa csúcsú rügyei hordó alakúak, világosbarnák, szőrösek. Tagolatlan, ép szélű levelei hosszúkás tojásdadok, ékvállúak, közepükön vagy felső harmadukban a legszélesebbek, csúcsuk tompán lekerekített vagy apró hegyben végződik. A levél színe sötétzöld, mindkét oldalán sűrűn szőrös, fonákán a szőrzet maradó. Lombfakadással egy időben nyíló öttagú, fehér virágai sátor virágzatban állnak. A virágok kocsánya és a hegyes csúcsú, hosszúkás csészelevelek molyhosak, sziromlevelei kerekdedek vagy visszás tojásdadok, porzóinak száma 30, a portokok felnyílás előtt élénk borvörösek, elnyílva feketék, a pollen vajsárga. A virág közepén lévő 5 szabadon álló bibeszál legalább a tövén bolyhos. Termése 3-5 cm átmérőjű, kerekded, éretten sárgára, csupasz alma áltermés maradó csészelevelekkel. Érett termése nem olyan fanyar mint a vackoré. A vastaggallyú körtét számos egyéb vadkörte fajjal együtt a házi körte (Pyrus communis) nemesítésénél felhasználták. Sajnos fogékony az almatermésűeket veszélyeztető tűzelhalásra, melyet az Erwinia amylovora nevű baktérium okoz és az egész fát egy év leforgása alatt sarjaival együtt elpusztítja. Védett, eszmei értéke egyedenként 10 000 Ft.