Archívum: Fafajták

Egy- vagy többtörzsű, boltozatos vagy szabad térállásban terebélyes koronát fejlesztő, magas termetű lombhullató nyitvatermő fa. Kérge a barnásszürke és a sötétbarna között változik, mélyen repedezett vagy hálózatosan barázdált, idős korában bütykös. A hisszúhajtásokból fejlődő vesszői világos sárgásbarnák, a rövidhajtásokból fejlődő termőnyársai sötétbarnák. Rügyei laposak, vörösbarnák. Spirálisan szórt állású levelei a vénuszhajpáfrány levélkéire emlékeztetnek, villás erezetűek, kissé bőrneműek, legyező alakúak, a hosszúhajtásokon gyakran kétkaréjúak, legfeljebb 10 cm hosszúak, a rövidhajtásokon 3-5-ösével állnak és tagolatlanok, színük világos vagy középzöld, ősszel aranysárgára színeződnek. Kétlaki, a termős és porzós virágok külön egyedeken fejlődnek. A sárga, porzós virágok hengeres barkavirágzatot alkotnak, a termősek mindössze 2-3 hosszú nyelű termőlevélből állnak. egy termőlevélen két, ritkán három szabad magkezdemény fejlődik, melyek csúcsán a pollenkamra ragadós nektárszerű váladékot termel, ebbe ragadnak bele a szél által szállított virágporszemek. A megtermékenyült magkezdeményekből őszre 2-3 cm átmérőjű, hamvas viaszréteggel borított, aranysárga, kettős maghéjú magvak fejlődnek. A külső, lágy maghéj (szarkoteszta) húsos, vajsav-tartalma miatt érett sajthoz hasonló szagú. A belső, kemény maghéj (szkleroteszta) csontárra emlékeztet, két vagy három élű, csontfehér, sima felületű. Az érett magban az embrió még fejletlen, csak miután lehullott, az avarban fejlődik ki a magban raktározott táplálószövetet felhasználva. Élénkítő hatású leveleit és magvait gyógynövényként használják. A húsos maghéjtól megtisztított, pirított magja csemegeként fogyasztható. A páfrányfenyő az egyetlen olyan nyitvatermő, melynek közeli rokonai a földtörténeti középkorban már jelen voltak a Földön. Kövületekből 120 millió éves ginkólevél-lenyomat is ismert. Jól tűri a szennyezett, városi levegőt, kórokozóktól és kártevőktől mentes, ezért díszfaként ismét sokfelé ültetik.

Gyors növekedésű, közepes vagy nagy termetű fák. Leveleik páratlanul szárnyasan összetettek. Hazájukban valamely klímazonális öv előfutár fajai.

Az előző fajnál valamivel alacsonyabbra (15-20 méterre) nő. Sudaras, széles koronájú, kissé lehajló ágú. Hajtásai és a levélgerinc szőrösek. A vastag levélkék felül sötét-, a fonákon fehéreszöldek. Hazája Észak-Amerika. Nálunk régebben elég elterjedten, ma már ritkábban használják erdősítésre a második-harmadik koronaszintben. A Duna és a Tisza árterén kivadulva is megtalálható. Nyirkos, de üde talajra, mozgó víz mellé való. A pangóvizet nem tűri. Szárazabb helyen, sőt gyenge sziken is megél, de itt kimondottan csúnya lesz: lassan nő, hamar termőre fordul, s azután erősen gyomosít. Az új amerikai és nyugat-európai fajták, mint a ‘Patmore’ vagy a ‘Zundert’, nálunk még az előzetes elszaporítás és kipróbálás stádiumában vannak. Az alapfajtól a F. excelsior új fajtáinál felsorolt tulajdonságokban különböznek, némelyikük lombja pedig ősszel szép pirosra színeződik. Mind a F.americana, mind a F.pennsylvanica hátránya, hogy lombjuk két héttel korábban lehull, mint az európai kőriseké. 245

A három európai kőris faj egyike a virágos vagy mannakőris (Fraxinus ornus), mely elsősorban Dél-Európában és Kis-Ázsiában jellemző, de hazánkban is előfordul. Viszonylag kis termetű fa, mely ritkán haladja meg a 15 méteres magasságot, ugyanakkor terjedelmes lombkoronát fejleszt. Fáját ritkán használják, ugyanakkor Olaszországban, elsősorban Szicíliában ma is termesztik, mivel kérgét felsértve krémfehér, latexszerű, édes folyadékot ereszt, melynek közismert neve manna. A virágos kőris igazán szép fa, mely egész évben mutatós páratlanul szárnyasan összetett levelei és dús lombkoronája miatt, igazi szépségét azonban a tavasz folyamán, április-májusban nyeri el, amikor termetes bugavirágzatok lepik el a fát. Krém fehér virágokból áll bugavirágzatai nem csak méretesek, hanem illatosak is. A virágos kőris kétlaki, így hímivarú és nőivarú egyedek egyaránt léteznek. Kedvelt változata a jellegzetesen gömbös koronát fejlesztő, hazai nemesítésű ‘Mecsek’.

Magas termetű, boltozatos koronájú fa. Kérge halványszürke, sima, idővel repedezetté válik. Vesszői szürkésbarnák, koromfekete rügyei mindenhol keresztben átellenesen állnak. Páratlanul szárnyasan összetett leveleinek hossza elérheti a 30 cm-t, keskeny tojásdad vagy lándzsás, ülő vagy nagyon rövid nyelű, sötétzöld levélkéi 10 cm hosszúak és 3 cm szélesek is lehetnek, csúcsuk kihegyesedő, válluk ék alakú, szélük szúrósan fogazott. Apró, sziromtalan virágai bugavirágzatot alkotnak, portokjuk bíbor színű. Éretten világosbarna, átlagosan 4 cm hosszú lependékterméseinek töve kissé lekerekített, csúcsuk rendszerint kicsípett. Dísznövényként ültetett változatai között élénk okkersárga vesszejű (cv. Jaspidea) és tagolatlan levelű (cv. Diversifolia) fajták is vannak.

Közepes vagy magas termetű, boltozatos koronájú fa. Szürkésbarna kérge rücskös, bordázott. Vesszői szürkés olajzöldek, rügyei sötétbarnák, a termő hajtásokon hármas örvösen állnak. Páratlanul szárnyasan összetett levelei keresztben átellenesen állnak, legfeljebb 25 cm hosszúak, élénk zöld színűek. Ülő levélkéi ékvállúak, lándzsásak vagy keskeny lándzsásak, szélük kissé elálló fűrészes, számuk 7-13 között változik, hosszuk átlagosan 7,5 cm. Lombja ősszel lilás-bordóra színeződik. Egyszerű fürt virágzatban álló apró, zöld vagy bíbor színű virágai sziromtalanok, lombfakadás előtt, koratavasszal nyílnak. Éretten világosbarna lependéktermései 3-5 cm hosszúak, csúcsuk tompa vagy kicsípett. Az ártéri keményfaligetek helyére ültetvényekbe, valamint városi zöldterületekre árnyékadó és útsorfának egyaránt telepítik. Kiváló ipari fa, többek között furnér készítésére is alkalmas.

A F. excelsiorhoz hasonló termetű fa, de hajtásai és vesszői vékonyak, a levélkék feltűnően keskenyek (keskeny lándzsásak.) Rügyei barnák. Hazája a Kárpát-medence síkságai, a Bécsi-medence, a Morvamező, Nyugat-Ukrajna. Nálunk síkvidéken, álló-vagy folyóvizek mentén, ligeterdőkben vagy láperdőkben Quercus robur-ral, Ulmus laevisszel, Alnus glutinosa-val állományképző faj. Vizes talajt kedvel (a pangó vizet is bírja), de átlagos vízellátás mellett megél, sőt némi szárazságot is elvisel. A városi klímát-meglepő módon- jól viseli. Lombja ősszel szépen színeződik.

20-30 méteres fa, rügyei ugyancsak rozsdabarna színűek, de a hajtások és a vesszők normál vastagságúak, a levélkék szélesek, tojásdad lándzsásak vagy elliptikusak. Hajtásai és a levélgerinc kopaszak. Hazája Észak-Amerika. Sudár természetű, szép, fénylő barnásvörös, vagy sárga őszi lombszínt adó faj. Jó vízellátású, vagy nyirkos talajra ültethető. Új amerikai fajtái, az „Autumn Purple” és az „Urbanite” még kipróbálás alatt vannak. Előnyük az élénk őszi lombszín és a jó faiskolai növekedés.

Lazán ágas cserje vagy alacsony termetű fa, kérge sima, vékony, törékeny hajtásainak kérge fiatalon zöld, később szürkés sötétbarna, világos színű hosszúkás paraszemölcsökkel. Apró, szőrös, szabad rügyei kiemelkedő rügyalapon ülnek. Szórt állású, széles tojásdad vagy visszás tojásdad levelei 2-7 cm hosszúak és 3-5 cm szélesek, csúcsa röviden kihegyesedő vagy levágott, válla ék alakú, széle ép, kissé hullámos. Öttagú, zöldesfehér virágai tölcséresek, 2-6-tagú bogas levélhónalji virágzatokban nyílnak. Apró, zöldesfehér csészelevelei hegyes háromszögűek, szétállók. Apró, fehér sziromlevelei egyenesen állnak. 5-8 mm-es bogyótermései pirosból lilás-feketére érnek, bennük 2-4 lencse alakú mag fejlődik. Szárított kérge hashajtó hatású.

A fügefa nagy hagyományokkal rendelkező kultúrnövény, mely a kedvező éghajlatnak köszönhetően leginkább a Földközi-tenger térségében és Kis-Ázsiában termesztett haszonnövény, hazánkban azonban inkább csak dísznövényként ültetik. Napos védett helyen még a mi szélességi körünkön is áttelel, termése is jól beérik, de gyümölcs nélkül is igen értékes dísznövénynek számít, mely igazi mediterrán hangulatot varázsol maga köré. Általában 3-5 m magas karakteres kisebb fává fejlődik, melynek nagyméretű karéjos levelei dús lombkoronát alkotnak, s melyek forró nyarakon kellemes árnyékot adnak. Termése több hullámban érik be, s hosszú meleg őszökön akár még októberben is szüretelhetjük az igazi ínyencségnek számító édes gyümölcsöt, melyet már az ókori görög és római uralkodók is igen nagy becsben tartottak.Termésének java része augusztus végén, szeptember elején érik be, nyersen azonban csak néhány napig tartható el. A gyümölcsök e hulláma, a tavaszi virágzás alapját képező őszi hajtásvégek rügyeiből fejlődik ki a nyár folyamán. A fiatal tövek 3-4 éves koruktól teremnek rendszeresen. Legjobban védett udvarokban, déli házfalak oltalmában érzi magát.