Ültetés a Boldog Sándor István parkban
Az idei évben felújított, közösségi tervezéssel megtervezett Derű utcai „Dombos”-ra újabb közösségi akció várt: az Első Óbudai Általános Iskola diákjai együtt ültettek fát a parkban.
Az idei évben felújított, közösségi tervezéssel megtervezett Derű utcai „Dombos”-ra újabb közösségi akció várt: az Első Óbudai Általános Iskola diákjai együtt ültettek fát a parkban.
A 2018. évi őszi fatelepítési program után 2019. tavaszán is meghirdettük a közösségi fatelepítési programot, ezen belül is az egyéni favásárlási és fatelepítési lehetőséget valamint
2019. tavaszán a III. kerület több pontján került sor önkormányzati és közösségi faültetésekre. Néhány alkalommal iskolák, óvodák és munkahelyi közösségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Kezdődik a regisztráció az őszi közösségi faültetésekre. Szeptember 16-tól október 14-ig lehet jelentkezni a fa.obuda.hu oldalon! Az önkormányzat 2017-ben, a Guckler Károly Környezetvédelmi Program fontos
Hűvös, de kellemes őszi időben, november 8-án ültettünk először a K&H Biztosító lelkes munkatársaival. 35 darab gömbkoronájú korai juhar került Békásmegyerre a Szilke utca szomszédságában
November 16-án, szombaton, ismét közösen ültettünk Kaszásdűlőn és Békásmegyeren. A tavaly őszi és idén tavaszi ültetések sikerein és népszerűségén felbuzdulva nem is volt kérdéses, hogy