Magas termetű, jellegzetesen szabálytalan, terebélyes, boltozatos koronát fejlesztő lombhullató fa. A törzs alsó részén eredő ágai rövidek és vízszintesen elállók, a korona középső részén felfelé indulók majd lehajlók, a korona felső részén sugarasan feltörők. Az idősebb fák kérge szürkésbarna, széles lapokra és mély barázdákra tagolt. Hajtásai és vesszői fényes vörösbarnák, kopaszok, legfeljebb a vége felé szőrös. Rügyei hosszú kúp alakúak, a rügypikkelyek vörösbarnák. Szórt átellenes (váltakozó) állású levelei erősen aszimmetrikusak. A levélnyél rövid, mindössze 5 mm hosszú, a levél válla a szilek között a leginkább részaránytalan, egyik oldalán ék alakú, a másikon kikerekedő. A levél széle kétszeresen fűrészes, a fogak sarlósan előre görbülők. A levéllemez egyenletesen elkeskenyedő, csúcsa ék alakú vagy kihúzott. A levél színi oldala élénk sötétzöld, fonáka szürkészöld, kopasz vagy lágy, görbe szőrökkel borított. Apró virágai lágy, átlagosan 1 cm hosszú kocsányon fejlődnek. Körszárnyas lependéktermései pillásan szőrösek, a többi szilhez képes aprók és 1-3 cm hosszú kocsányon lógnak. A makk a kocsányhoz közelebb van, mint a szárny öblös bemélyedéséhez. A szil kemény, szívós, jól hajlítható fáját régen hajlított bútorok készítésére használták. Az európai szilfaállományt a valószínűleg az I. Világháború alatt Ázsiából Európába került Ceratocystis ulmi nevű mikroszkopikus gomba nagy mértékben károsította. A fertőzést először Hollandiában észlelték és a betegséget holland szilfavésznek nevezték el. A megtámadott fák egyes ágain a levelek hirtelen elhervadnak, megbarnulnak és korán lehullanak. A fiatal fák a fertőzés következtében néhány hónap, az idősebbek két év alatt elpusztulnak. Az egymással érintkező gyökerek révén a kórokozó a beteg fától 15 m távolságban lévő egészséges fára is átterjedhet, a gombát ezen kívül a kis szíjácsszú (Scolytus multistriatus) is terjeszti. A szúbogarak távoltartásával a szilfavész megfékezhető.