Taxus baccata

Nagy kultúrtörténeti hagyományokkal rendelkező, igen hosszú életű örökzöld fa, mely már a kereszténység előtti időkben kivívta az emberek tiszteletét, s mely évezredek óta a halál és az újjászületés körforgásának szimbóluma. Ez a Magyarországon egykor védettséget élvező faj, mely Nyugat- és Dél-Európában, Irán északi részén, valamint Délnyugat-Ázsiában őshonos több ezer évig is elélhet, s ez a tény már önmagában is különlegessé teszi ezt a fenséges, sötétzöld lombú növényt, mely megannyi irodalmi műben is feltűnik. Ennek a legtöbbször kétlaki, nem a fenyőfélék, hanem a tiszafafélék családjába tartozó fának a megbecsültségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kelta idők letűntével, a keresztény templomokat és temetőket is e növények köré ültették, tiszteletben tartva e méltóságteljes fákat.Maga a növény kifejezetten lassú növekedésű, mely kifejlett korában nyírás nélkül szélesen kúpos, később kupolaszerű koronájú középmagas fává fejlődik. Sötétzöld, tűszerű, lapos levelei sűrűn borítják be a növény viszonylag vékony, de hajlékony ágait, melyek kérge vörösbarna színű. A tiszafa lombozata jól tűri a metszést, visszavágás után könnyen megújul, ezért sövény nevelésére is igen alkalmas. Mivel a termős egyedek augusztus-szeptemberben csésze alakú, egyik végén lyukas, piros színű dekoratív terméseket nevelnek, ez a cserje szép dísze lehet a kerteknek, parkoknak is, ha elég hely áll a rendelkezésre. Fontos tudni, hogy a mutatós termések magköpenyén kívül e fa minden része igen mérgező, viszont az édes ízű, húsos magköpeny a madarak és a mókusok egyik kedvenc tápláléka. A madarak által emésztetlenül elhullajtott magok biztosítják e növény szaporodását. A közönséges tiszafa a leghosszabb életű európai növényfaj, melyet 2011-ben hazánkban az év fájává választottak. A kifejlett példányok magassága kb. 10-20 m, melynek eléréséhez 20-50 évre van szüksége.