Óbuda-békásmegyer hivatalos fakatasztere

Prunus persica

Alacsony termetű, szélesen elterülő koronát fejlesztő lombhullató fa. Törzse hajlamos az alacsony elágazásra, a kertben azonban egytörzsű fácskává nevelik. Kérge fiatal korában sima, szürkésbarna, idővel finoman barázdált, repedezett lesz. Viszonylag vékony, sima felületű, egyenes vesszői világoszöldek, vagy barnás-zöldek, napsütötte oldalukon pirosasak. Széles tojásdad rügyei vörösbarnák, csak a szélükön szőrösek, spirálisan illetve hármas vegyes rügycsoportokban állnak. Tagolatlan, keskeny, lándzsás levelei finoman fűrészes szélűek, lágy tapintásúak, ívelten lehajlók, síkba nem kiteríthetők (mert a levél főere rövidebb mint a széle, és ilyenkor összegyűrődik). A levélnyél rövid, általában másfél cm hosszú, mirigyes, a levéllemez hossza 5-15 cm szélessége 2-4 cm között változik. Egyik legfontosabb kórokozója a dérgombákhoz tartozó Taphrina deformans (Berk.) Tul., mely húvös, nedves tavaszokon főként a sárgahúsú fajtáknál lombfakadás után vöröses vagy világoszöld, fodros torzulást okoz a levélen. A gomba tömlői a fertőzött levél színi epidermiszén fehéres dérszerű bevonatként sorakoznak (exoaszkuszok). A fertőzött levelek hamar elszáradnak és lehullanak, a nyár elejétől fejlődő levelek már egészségesek. Az őszibarack levélfodrosodása ellen leghatékonyabban lombtalan állapotban (ősszel és tavasszal) réz tartalmú szerekkel végzett lemosó permetezéssel védekezhetünk, amit a virágzás kezdetén indított, 7-10 naponként 2-3 alkalommal ismételt difenokonazol hatóanyagú gombaölőszerrel történő permetezéssel egészíthetünk ki. A csonthéjasok komplex növényvédelmében az őszibarack levélfodrosodása ellen használhatók még a hosszú hatástartamú, kontakt, klórtalonil hatóanyagú szerek. A fertőzés esélyét csökkenthetjük a fertőzött levelek összeszedésével is. A gyümölcséért termesztett őszibarack virágai fajtától függően kétfélék lehetnek: némelyek nagy, mutatós, világos rózsaszín szirmú virágokat hoznak (“rózsavirágú” fajták), mások apró, vöröses szegélyű, korcsnak látszó sziromleveleket fejlesztenek (“harangvirágú” fajták). Fontos tudnunk, hogy ez nem valamiféle betegség, hanem a természetes változékonyság jele. A virágok csészéje és a vacokcső külső fele sötét banásvörös. Újabban egyre népszerűbbek a teltvirágú dísz-őszibarackok, melyek virágszíne sötétrózsaszín is lehet. Az őszibarack portokjai felfeslés előtt pirosak, kinyílva világossárgák. Csonthéjas termésének alakja, mérete, szőrözöttsége, színe, érési ideje, húsának állománya és csontár kötöttsége széles határok között mozoghat. A molyhos héjú fajták a convar. vulgaris, míg a kopasz barackok (vagy más néven nektarinok) a convar laevis kultúrváltozat-csoportba tartoznak. Fehér és sárga húsú fajták mindkét csoportban vannak. A korai őszibarack fajták általában csontárhoz között húsúak, a későbbiek egyre inkább “magvaválók”. A legkorábbi fajták esetében a csontár gyakran felreped (“nyitott magvúság”), ami fogyasztáskor a sebet lezárni igyekvő mézgakiválás az esetlegesen megtelepedő penész miatt kellemetlen lehet. Az őszibarackot legnagyobb mennyiségben friss fogyasztásra termesztik, egyes konzervipari fajták (pl. a ‘Babygold’) gumiszerű húsa azonban frissen alig ehető. Jelentős mennyiséget használnak fel rostos ital, valamint joghurtok és dzsemek készítéséhez. Nagyobb mennyiségű termést házilag is célszerű befőtt vagy dzsem formájában tartósítani.

Forrás: terra.hu
Forrás: wikipédia