Mespilus germanica

A naspolya nemzetségbe mindössze két faj tartozik, ezek közül az egyik a közönséges naspolya, mely évezredek óta ismert növény, s melyet már az ókori görögök és rómaiak is termesztettek almaszerű, kellemesen fanyar ízű gyümölcséért. Ez a lombhullató, sűrűn elágazó fagytűrő cserje, vagy akár kisebb fa eredetileg Délnyugat-Ázsiában, a mediterrán régió nyugati területein, illetve Kis-Ázsiában őshonos, ezért hazánkban is kedveli a napos, meleg élőhelyeket. Ezt az eléggé terebélyes növényt, melynek gyümölcse a viktoriánus Angliában egykor igen népszerű volt, ma nem csak jellegzetes világosbarna terméséért, hanem a cserje díszítőértékéért is szívesen ültetik, hisz tavaszi virágzása éppúgy szép színfolt a kertekben, mint őszi levélszíneződése. A növény ötszirmú, kb. 6 cm-es átmérőjű, fehér, öntermő virágai tavasszal, májusban nyílnak, s ezekből fejlődnek ki őszre az ehető termések, melyek kissé túléretten a legízletesebbek. A növény nagyméretű, sötétzöld, némileg matt hatású levelei őszre sárgás árnyalatot kapnak, végső magassága pedig akár a 6 m-t is elérheti. Gyümölcseit október-november táján szedhetjük, melyet 2-3 hét utóérlelésnek kell követnie sötét, hűvös helyen. A cserje gazdag ásványi anyag és vitamintartalmú gyümölcsét az utóérlelés után általában nemcsak nyersen fogyasztják, hanem lekvárt vagy zselét is készítenek belőle. Fontos tudnunk, hogy csak a termés húsa ehető, a héja és a magjai élvezhetetlenek.