Óbuda-békásmegyer hivatalos fakatasztere

Juglans regia

Magas termetű, lombhullató fa, szabad térállásban szabályos félgömb alakú koronát fejleszt. Kérge fiatal korban sima, világos szürke, idővel repedezetté és világos barnásszürkévé válik. Vastag, sima kérgű ágai a korona belsejében viszonylag ritkán állnak, Vesszői világos olajbarnák, vastagok, a hajtások még olajzöldek. Szürke rügyei három félék: Tompa kupola alakú termős vegyes csúcsrügyeiből a következő évi termős virágzatot viselő hajtások fejlődnek, apró tobozra emlékeztető tompa kúp alakú porzós barkarügyeiből lombfakadás kezdetén az akár 10 cm hosszúságot is elérő porzós barkák, apró, félgömb alakú levélrügyeiből pedig leveles hajtások lesznek. Levelei 7-9 levélkéből páratlanul szárnyasan összetettek, pálhátlanok, a csúcsi levélke a legnagyobb. A levélkék hosszúkás tojásdadok, ép szélűek, kissé bőrneműek, hosszuk többnyire nem haladja meg a 15 cm-t, megdörzsölve jellegzetes illatot árasztanak. A barkában álló porzós virágok 3 zöld lepellevélből és sok (mintegy 12) porzóból állnak. A rövid (1-5-virágú) füzérben álló termős virágok két körben összesen 4 lepellevelet viselnek, magházuk alsó állású, két bibekaréja a hegyes, háromszög alakú lepellevelek közül hosszan kinyúlik. Megporzását a szél végzi. Termése zárt kupacsú makk, mely éréskor az őszi esők hatására szabálytalanul felrepedő zöld kupacsból kihull. Hasonlatossága miatt termését csonthéjasnak is mondják, húsos burka azonban a fellevelek összeforrásából kialakuló kupacsból képződik nem a termésfalból (mint a szilvánál) sem pedig a vacokból (mint a somnál). A két termőlevélből kialakuló termés együregű, benne egyetlen nagy maggal. Ehető magja nagy, karéjos szikleveleiben nagy mennyiségű zsíros olajat raktároz, ezért héjas gyümölcsként termesztik és sokféle sütemény készítéséhez használják. A dió maghéja világos okkersárga, de piros maghéjú változata is van. Enyhén keserű maghéja pirítás hatására leválik az embrióról és könnyen eltávolítható, de az édességek ezt az kesernyés ízt elnyomják. Vidéki lakodalmakra gyakran készítenek diótortát, mely darabosra tört dióbélből és égetett (karamellizált) cukorból készül. A még képlékeny grillázst különféle formákra alakítják és még melegen összeillesztik. A remekművű alkotást a fiatal házaspár töri össze és osztja szét az egybegyűlteknek. Június elején, amikor a makktermés fala (“a dió csonthéja”) még nem fásodott meg, egészben leszedve, szegfűszeggel és vaníliarúddal ízesítve különleges kandírozott csemege készíthető belőle. Ehhez a frissen leszedett zöld diót villával megszurkáljuk, majd 3-4 napon át vízben áztatjuk, a vizet naponta egyszer vagy kétszer cseréljük. Az áztatás után egy-egy napra timsós, majd meszes vízbe tesszük, a végén jól megmossuk, és eztán következhet a 3 napig tartó kandírozás, melyhez cukorból és vízből 5:1 arányú, szegfűszeggel és vaníliarúddal ízesített szirupot készítünk, és ebben főzzünk naponta néhány percig a diót. Termésének alakja és mérete változatos. Vannak 3 cm alatti és 7 cm-nél hosszabb termésű fajták is, ezen kívül a makk (“csonthéj”) vastagsága is széles határok között mozoghat. A nagyobb testű madarak (például varjak) által elejtett magból kikelő példányok többnyire vastag hájúak (“vashajú” vagy “csóka hullatta” dió). Az árutermelő fajták egyik fontos ismérve a magas magbél arány. Legjobb hazai fajtánk a mutatós, szabályos gömb alakú, viszonylag sima felületű termést adó, jó magbél arányú ‘Milotai 10’. A dió fája értékes műbútorfa.

Forrás: terra.hu
Forrás: wikipédia