Óbuda-békásmegyer hivatalos fakatasztere

Corylus avellana

Európa nagy részén megtalálható, Magyarországon is őshonos lombhullató cserje, mely eredeti élőhelyén leginkább lombhullató erdők szegélyén és cserjetársulásokban fordul elő. A déli régiókban, Törökországtól egészen Spanyolországig nemcsak díszkertekbe és parkokba ültetik, hanem ősidők óta kifejezetten termesztik is értékes ehető terméséért, hisz a viszonylag melegebb klíma erre ott kedvező feltételeket teremt. Maga a növény 3-5 méterre növő terebélyes cserje, mely kedvező körülmények között akár soktörzsű bokorfává is fejlődhet, s ebben az esetben magassága akár a 8 m-t is elérheti. A cserje egyenes vesszőin fejlődő lomblevelei oválisak, kétszeresen fűrészes szélűek, a fonákukon lágyan szőrösek. Kora tavasszal nyíló virágzata jellegzetes barkavirágzat, melyben az 5-6 cm-es sárgásbarna összetett porzós virágok csoportosan csüngenek az akkor még csupasz ágakon. Termése csonthéjas makktermés, melyet harangalakban rojtosan felhasogatott fellevelekből álló kupacslevél vesz körül. Sövényként és szoliterként egyaránt megállja a helyét, de kisebb díszkertekbe leginkább csavart ágrendszerű változatait (pl. ‘Contorta’, ‘Red Majestic’) érdemes ültetni.

Forrás: botanikaland
Forrás: wikipédia