Karcsú kúp alakú, sudaras lombkoronájú fa. Kérge sima, szürke, idős korban mélyen árkolttá válik. Örökzöld levelei 3 cm hosszúak, színükön fényes sötétzöldek, fonákukon a főér mellett két szürke csík látható, amit a gázcserenyílások körül lévő apró viaszlemezek egybeolvadó színe okoz. A levelek a vízszinteshez közeli hajtáson csak kétoldalt állnak. Sárga porzós tobozkái a vesszők alsó oldalán, a zöld termős tobozkák a felső oldalhajtásokon tavasszal nyílnak. Toboza hengeres, felálló, 15 cm hosszú, meddő pikkelyei (fellevelei) visszagörbültek. Az érett tobozok szétesnek, helyükön csak a vékony, felálló toboztengely marad. Európában többfelé kedvelt karácsonyfa. Nálunk helyette a hazai klímán könnyebben termeszthető kaukázusi jegenyefenyőt (Abies nordmanniana (Stev.) Spach) árusítják.

Észak-Amerika délnyugati hegyvidékein őshonos ez a leginkább hamvas bevonatú levélzete miatt kedvelt fenyőféle, mely hazánkban ritkán nő 25-30 m-nél magasabbra, természetes környezetében azonban elérheti ennek dupláját is. Merev hatású örökzöld tűlevelei 4-6 cm hosszúak, felfelé görbülők, a hamvas bevonattól tompazöldek vagy kékeszöldek. A coloradói jegenyefenyő többnyire a talajhoz közel ágazik el,koronája jellemzően keskeny és kúpos. Ágai örvösen helyezkednek el, közel teljesen vízszintesek a talajra. Megnyúlt tojásdad alakú, hengeres toboztermései mereven felállóak, kezdetben kékesek, később az éréssel barnává válnak, jóllehet többnyire csak az idősebb egyedek hoznak tobozokat.

A kaukázusi jegenyefenyő, melyet talán többen ismernek Nordmann-fenyő néven, egy termetes, felnőtt korában 30-35 m magasra is megnövő örökzöld fenyőféle, mely egyike a leggyakoribb karácsonyfáknak is. Jellemzően kúp alakú, sűrű ágrendszerű fa, mely a talajhoz közel kezd elágazni. Hajtásait sűrűn borítják a lapított tűlevelek, melyek sötétzöldek, szokatlanul fényesek, már-már bőrneműek, ugyanakkor rugalmasak, tapintásra nem kifejeztten szúrósak. Levelei aromásak, dörzsölésre erőteljes fenyőillatot áraszt. Hengeres tobozai nagyok, kezdetben zöldek, később barnásvörösek. Nevét Alexander Davidovic von Nordmann finn természettudósról kapta, aki a Kaukázusban fedezte fel ezt a jegenyefenyő fajt.

Őshonos fafaj, egész Európa, Kis-Ázsia, Kaukázus területén megtalálható, a gyertyános-tölgyesek, cseres tölgyesek alsó lomkoronaszintjét alkotja, de szinte minden száraz cserjésben, erdősávban megtalálható. Közepes termetű fa, 10-25 m magasra nő meg. Kérge fiatalon sima vagy paraléctől dudoros kissé, idős korban hosszú pántokban válik le. Koronája tömött. Vesszei gyakran hosszan paralécesek. Levele hosszú nyelű, levéllemeze (3-)5 karéjú, ép szélű. Őszi lombszíne aranysárga. Sárgászöld virágai lombfakadáskor nyílnak. Termései ikerlependékek, melyek pörögve szállnak a szélben. Nagyon tág ökológiai amplitúdóval rendelkezik, ezért a leggyengébb termőhelyen, legszennyezettebb városi környezetben is megél. Jól metszhető, így magas, lombhullató sövény nevelhető belőle.

Hazája a Kaukázusi régió és a attól keletre fekvő területek , egészen Kináig. Megjelenésében a korai juharhoz ( A. platanoides) hasonlít. Koronája sűrű, lapított gömb alakú. 25 méter fa. Kérge sima vagy gxyengén repedezett, halványszürke. Levele 5-7 karélyos, lombfakadáskor vöröses színű, őszi lombszíne sárga.

Acer ginnala néven is ismert a hazánkban is őshonos tatár juhar (A. tatarcium) eme alfaja, mely azonban Ázsia keleti területeiről származik. A tűzvörös juhar egy kistermetű fa, egyes esetekben inkább nagyobb többtörzsű cserje, melynek kerekded koronáját fűrészes szélű levelek alkotják. Az alapfajhoz képest levelei fényesebbek, mélyebben karéjosak. Április-májusban krémfehér virágzatokat fejleszt, melyek viszonylag csekély díszértékkel bírnak, a belőlük fejlődő sötét rózsaszínes ikerlependék termések azonban szép látványt nyújtanak. A tűzvörös juhart elsősorban látványos őszi lombjáért ültetik, mivel 3 karéjú levelei a hideg idő beálltával vörösesre színeződnek, de az elszíneződés mértéke egyedtől függően eltérő lehet. Végső magassága kb 6m.

Hazája Dél- és Közép Európa, Délnyugat Ázsia és Észak-Afrika. Ritka előfordulású, leginkább városi parkok fája. Megjelenésében a mezei juharhoz hasonló. Koronája szabálytalan és nagyon sűrű, 15 m magasra növő fa. Kérge sötétszürke, negyzetesen repedezett. Levele fényes, sötétzöld, 3 karélyos, ép szélű, kívéve a fiatal egyedeknél. Virága sárga, leloló, mutatós és lombfakadás elött nyílik. Termése ikerlependék, szárnyai összetartanak.

Terebélyes, sudaras koronát fejleszt, de ha valamilyen sérülés éri, gyakran tőből újra sarjad, és többtörzsű bokorfává fejlődik. Kérge szürkésbarna, sima, idősebb korában árkolt, repedezett. Vesszői olívzöld, barna vagy lilás színűek, letörölhető viaszrétegtől hamvasak. Levélállása keresztben átellenes, levelei a juharok közt ritkaságnak számító módon páratlanul szárnyasan összetettek. Levélkéi durván fogasak vagy karéjosak-hasadtak lehetnek. Színi oldalukon világoszöldek, fonákjuk kopasz vagy pelyhesen szőrös, ősszel okkersárgára színeződnek.Rügyei hosszúkás-tojásdadok, vesszőhöz simulók, bársonyosan szőrösek. Az oldalrügyek nagyobbak mint a csúcsrügy. Virágai váltivarúak és kétlakiak, a rövidhajtásokon rövid tengelyű fürtvirágzatokban állnak. A porzós virágok kocsányai vörösek vagy sárgák lehetnek, 4 porzót viselnek, virágtakarójuk a szélmegporzáshoz való alkalmazkodásnak megfelelően csökevényes. A termős virágzatok halványzöldek. Termése ikerlependék, a résztermések közel derékszögben állnak, szárnyaik sarlósan összehajlók A termés magot tartalmazó része hosszúkás, bordázott. A termés érés után a következő nyárig a fán maradhat. Magja csírázóképességét hosszú ideig megőrzi, az első tavaszi meleg napoktól késő őszig folyamatosan csírázhat.A zöld juhart hazánkban homoki, sziki és ártári erdősítésre, valamint a szennyezett levegő iránti nagyfokú tűrőképessége miatt városi útsor- és parkfának széles körben ültetik. Több színes és tarka lombú változata ismert. Mindenütt elvadul, természet-közeli vegetációban a természetes fajokat kiszorítja élőhelyükről, illetve betelepülésüket megakadályozza. Városi környezetben magoncai olykor seregesen csíráznak járdák és falak repedéseiben, és gyökereikkel kárt tehetnek az építményekben. Ezen felül a magoncok díszcserjék védelmében és elhanyagolt virágágyásokban is megtelepedhetnek, és 5 év alatt termő példánnyá fejlődhetnek.
A zöld juhar a fehér eperfa (Morus alba L.) mellett az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea Drury) egyik elsőrendű tápnövénye. Vidéki környezetben a zöld juhar e lepke terjedéséhez és gyümölcsfákon okozott kártételéhez is nagymértékben hozzájárul.

A japán juhar igazán értékes lassú növekedésű díszfa, melynek kerekded vagy szabálytalan ernyős lombkoronája és gyönyörű őszi lombszíneződése adja igazi értékét. Ez az Ázsia erdeiben őshonos, 3-4m-nél magasabbra nemigen növő, vékony ágrendszerű fa fontos eleme a japánkerteknek, de bármilyen más kertben, előkertben is kiemelt szerepet játszhat. Igen sok változata létezik, azonban a karéjosan szeldelt levelek által formált finom lombkorona mindegyiknek sajátja, legyen az akár sárga, lila, vagy zöld levelű fajta. Ez az igényes lombhullató dísznövény csak a számára optimális élőhelyen növekszik megfelelően, és szüksége van a folyamatos ápolásra és gondoskodásra, amelyet azonban gyönyörű megjelenéssel hálál meg. Nagyon érdekes tulajdonsága, hogy a különböző variánsok évszakról évszakra változtatják a színüket, így például a tavasszal vörösesen kihajtó zöld levelű változat őszre ismét sárgás-vöröses színben tündököl, míg a bordó árnyalatú változat lombja őszre kizöldül. Bonszaiként is igen népszerű. Bokorszerű és tarka levelű változatai is léteznek.

A korai juhar szinte egész Európában, így a Kárpát-medencében is őshonos, terebélyes lombkoronájú lombhullató fafaj, mely nevéhez méltón korán kizöldül, s virágot is elsők között, a lombfakadással együtt hoz. Ez a viszonylag lassan növő fa élénkzöld, dús lombkoronával rendelkezik, mely az ősz folyamán sárgás, bronzos árnyalatúvá válik. A fa nagyméretű, mélyen szeldelt ötkaréjú levelei néhol fűrészesen fogazottak, s léteznek erősen szabdalt levelű változatok is (pl. ‘Lorbergii’). Érdekes dísze, az apró sárgászöld illatos virágok csoportjából fejlődő, élénk rózsaszínű lecsüngő termések sokasága, melyek április végén, május elején valósággal kiragyognak a lomkorona zöldjéből. A csomókban elhelyezkedő lapos termések, melyek egymással hegyesszöget zárnak be, később zöldes-bíborra színeződnek. A fa törzsének kérge szürkés árnyalatú, hosszanti repedezéssel. Végső magassága 20-25 m. Szép lombja és viszonylagos igénytelensége miatt kedvelt szoliterfa. A gömbformájú lombkoronával rendelkező ‘Globosum’ különösen népszerű, akár előkertekben, akár a kert egy kiemelt pontjára. Szintén népszerűek a bordólevelű (pl. ‘Crimson King’) és a fehér- vagy sárgatarka levelű változatok is (pl. ‘Drummondii’)